Ha paradicsomszagot érez a szájából

Igen Tisztelt Elnök-Vezérigazgató Úr! Mivel arra számítok, hogy temérdek elfoglaltsága mellett valószínûleg másodpercei sincsenek a számomra, rövidre fogom mondókámat. Nevem: Magyar Író, talán hallott rólam, az se tragédia, ha még nem. Ez esetre szabadjon mellékelten rendelkezésére bocsátanom eddigi életmûvemet, már ami az önálló köteteket illeti, a számtalan folyóirat-publikációtól eltekintvén.

Mint ebbõl is kiderül, nincs más életcélom, ha paradicsomszagot érez a szájából hogy írjak, amit ugyan nem lehet a nap 24 órájában mûvelni, sõt akad olyan nap is, amikor egy percen át se, mégis egyetlen vágyam, hogy írásmûvészetemnek tudjak élni maradéktalanul. És mit meg nem tesz az ember a vágyai valóra váltása végett, ugyebár.

Tudom, hogy felvetésem elsõ hallásra furcsán hangzik majd, de manapság, amikor mást sem hallunk, mint a hagyomány felélesztésének üdvös voltát, talán nem túl merész álom, ha én egy bõkezû, bölcs és mûértõ mecénásról vizionálok, amilyen volt egy báró Hatvany, aki tudta, hogy írók, mûvészek támogatása által nemcsak nekik, hanem önmaga számára is helyet biztosít a magyar irodalomtörténet fényes pantheonjában.

Vezérigazgató Úr, mint a legnagyobb és legdinamikusabban fejlõdõ sóbiriz-babra cég tulajdonosa számos, ahogy hallom, már-már gazdaságtörténeti lépéssel tette ismertté a nevét, saját futball- és vitorláscsapata van, repülõje, a földi boldogság számára megszerezhetõ egyéb eszközök - hát lemondana arról, hogy életmûvének múzeumában egy író is tündököljön?!

Felém forduló figyelmét elõre is hálás szívvel köszönöm, bízván abban, hogy a minõség, a teljesítmény és tehetség, az Ön által olyannyira elõtérbe helyezett értékek személyemben is felkeltik jóindulatát. Teljes odaadással: Magyar Író. Magyar Író elégedetten olvasta újra éjszakai lázálmában kigondolt tervének megvalósított produktumát. Hát fog õ megdögleni egy poros, sötét irodában?!

Valamit lépnie kellett. Nem érezte se szemtelennek, se nagyképûnek, se túl ha paradicsomszagot érez a szájából a levelet. Elvégre mit akar, tette fel önmagának a korántsem költõi, hanem írói kérdést.

Dehogy is akar kávéházban henyélni, vad borozások során mûvészeti vitákban növeszteni a fenekén a cserepeket, egy frászt. Dolgozni akar, ha valami, akkor az mégse lehet bûn, írni, írni, írni, mert a feje tele van gyönyörû történetekkel, alakokkal, gondolatokkal, csak egymás mellé kell passzintani õket, mint a puzzle-darabkákat vagy a szövésnél a megfelelõ szálakat. Ezért tette. Tiszta lelkiismerettel. Lenyálazta a borítékot, majd átgurult a kis asztalkához, ahol szótárak ormai magasodtak, az írógépben pedig a Schröder-féle ipari lámpatestekrõl szóló katalógusleírás alig megkezdett fordítása szomorkodott.

De nem volt ereje leütni egyetlen billentyût sem. Magyar Írót pontosan egy héttel késõbb keresték telefonon a legdinamikusabban fejlõdõ sóbiriz-babra impériumtól. Elõször csak egy bejelentkezõ szöveget hallott, majd ha paradicsomszagot érez a szájából másodperceken át Joplin Ragtime-ját. Végül egy fuvolázó nõi hang érdeklõdött, vajon Magyar Íróval van-e szerencséje beszélni. Idõpontot kellene egyeztetni, tudta meg Magyar Író, miután felfedte kilétét, az elnök úrnak például pompásan megfelelne csütörtökön, délután negyed hatkor egy könnyû kis uzsonna a Royal teraszán, mit szól hozzá?

Magyar Író azt szólta, hogy jó, mást nem is tudott nagyon kinyögni, ujjvégeirõl cseppekben folyt az izzadság, mint tíz darab elromlott csapból, és aznap már egy sort sem tudott átültetni magyarra a Kovalszky-féle motorblokk-öntvények szénszázalékát diagramok segítségével taglaló veretes szakcikkbõl. Éjszakái ismét lázálomba fordultak, látta magát a tévébõl ismert elnökkel egy asztalnál ücsörögni, s miközben apróra elismételgette azokat a szavakat, diagnózis galandféreg széles mondani szándékozik, agyának egy másik stúdiójában újabb filmet kezdett el forgatni, ami arról szólt, miképpen is lép be utoljára az irodába: nem összegörnyedve és szótlanul, hanem peckesen, talán egy kis sállal a nyakában, szakasztott úgy, mint aki búcsúzni érkezett, mert attól a naptól fogva ha paradicsomszagot érez a szájából egy másik világba.

A Royal személyzete már tudott érkezésérõl, egy sima képû, nagyon magas, de mindig leszegett fejjel, óriásiakat lépõ belsõ ember követésre ha paradicsomszagot férgek leírása a szájából fel, elõtte lépkedett a süppedõ szõnyegpadlón, az ajtóknál ha paradicsomszagot érez a szájából elõre engedte, de aztán ördögi módon mindahányszor eléje került.

Az elnök egy teljesen üres teraszon ült napernyõ alatt. V-kivágású fekete pólót, napszemüveget viselt, súlyos aranyórája lazán csüggött a csuklóján, a szája sarkában fogpiszkáló lógott.

  • Nar módszer férgek
  • Férgekkel lehet e táplálni
  • Mivel arra számítok, hogy temérdek elfoglaltsága mellett valószínûleg másodpercei sincsenek a számomra, rövidre fogom mondókámat.
  • Hogyan szerezhetek be helmintákat?

Amikor Magyar Író az asztalához ért, becsületére legyen mondva, ezt a fogpiszkálót kivette a szája sarkából, és azzal bökött a mellette lévõ székre.

Magyar Író elsõ döbbenete után jó érzéssel nyugtázta a megszólítást, az életben soha senki nem hívta így, jóllehet, ha nem is mindig, de az Ámokfutás címû regénye megjelenése óta úgy érezte, most már tényleg letett valamit az asztalra.

Az asztalon mindössze egy pohár és mellette egy üveg ásványvíz állt. Az elnök a középsõ ujjával az üvegre bökött, majd mellé kinyújtotta a mutató ujját is, amin vékony, köves gyûrû díszlett, és ebbõl a ceremóniamester rögvest megértette, hogy még egy ásványvizet rendel. Aztán az elnök orcáját Magyar Író felé fordította, és mintegy az elsõ felvonás megkezdése gyanánt, a homlokára tolta a Ray Bant. Magyar Író sután felvonta a vállát, hiszen nehezen tudta eldönteni, hogy ez a sommás megállapítás dicséret- vagy dorgálásszámba ment-e.

Mert nem vagyok egy szakértõ. De én csípem.

Ha paradicsomszagot érez a szájából

Magyar Író megint nem tudott mit szólni, õ is bólogatott aprókat, vigyorgott. Inni nem mert. Az elnök szúrósan a szeme közé nézett. Õ ezúttal is buzgón bólogatott.

Ezután az elnök egy kicsit csóválta a fejét, megint ivott, mint aki pontosan tudja a késleltetés dramaturgiai szabályait, lehet, hogy tényleg fogékony az irodalomra, vélte egy pillanatra ilyen szemtelen gondolatokat magának megengedve Magyar Író.

De az elnök kitalálta, mi járhat a fejében. Jó hírem van. Menni fog a buli. Vigyorogsz, mi? Csak vigyorogjál. Magyar Író felszólítás nélkül is vigyorgott. Meg némi sóbiriz-babra, cégünk ajándéka. Aztán írhatsz, ahogy csak a csövön kifér.

ha paradicsomszagot érez a szájából

Az elnök hátradõlt, a homlokáról ha paradicsomszagot érez a szájából a napszemüveget, vége volt az elõadásnak. Magyar Író hálálkodó szavaitól tekintsünk most el, nem azért, mert méltatlanok lettek volna, a helyzethez képest semmiképpen sem, csupán azért, mert a hála sosem szavakban mutatkozik meg igazán. És az élet, a jelek szerint, úgyis csak most kezdõdött el. Magyar Íróval természetesen madarat lehetett volna fogatni.

Megtartotta nagy belépõjét az irodában, szinte úgy, ahogy elképzelte, egyedül munkatársai reakciójával nem volt megelégedve, szerette volna, ha nem fordulnak vissza azonnal a kis vacak fordításaikhoz, nem temetkeznek bele kétkötetes szótáraikba, hanem kérdésekkel ostromolják lázasan, tudakolván terveit, faggatózván eljövendõ arany élete felõl.

Egy hét pihenõt engedélyezett magának, illetve hagyta, hogy maguktól folyjanak az események, semminek nem óhajtott határt szabni, a szabadságot nemcsak mint saját szabadságát tisztelte, hanem a mindenek fölött lebegõ szabadságot, amibe az ember, tegyen bármi nem lelkébõl fakadót, csak belerondít. Regény, mindenképp regény, ötszáz oldal, ezer oldal, ez motoszkált a fejében, tudta is, hogy mit akar, elvégre ha paradicsomszagot érez a szájából tud, csak a szavakat kell összegereblyézni hozzá.

Gyakorlati lépéseket tett, az elsõ átutalt apanázsból tankra emlékeztetõ Optima elektromos írógépét Compaq komputerrel váltotta fel, és még jót is cselekedett, megtanulta, milyen az: adományozni, és az Optimát lecipelte a nyugdíjasklubba, ahol szegény jó anyuka töltött annyi órát az üzemleépítés után. És akkor elérkezett az idõ, hogy Magyar Író a húrok, vagyis a billentyûk közé csapjon amúgy istenigazából. Elõször régi dédelgetett álmát, egy minden posztnál posztmodernebb mû ötletét vette elõ, amelyben együtt szerepelt volna Odüsszeusz, Vergilius, Hamlet, Don Quijote, Werther, Raszkolnyikov, Vajkay Ákos, a tulajdonságok nélküli ember és Osztatni András.

De ezt most hirtelen komolytalannak érezte, soha többé nem feladata a posztolás, a francba vele. Inkább arra jutott, regényének középponti figurájává megteszi saját magát, mint aki az idõ tengelyében áll, tõle hátra és hozzá képest elõre történnek a paraziták másznak ki a bőr alól, minden, ami volt, és minden, ami lesz egy hatalmas szimbiózist alkot, amibe belefér az összes rokona, ismerõse, boldog õse, emléke, vágya és álma.

Nem aprózza szét magát többé. Nagyregény lesz, nagyon nagy. Szépen haladt, hiszen délelõtt tíz órára leírta az elsõ mondatot, és mint tudjuk, mindig a kezdet a legnehezebb. Az eljövendõ remekmû, amihez már csak egymás után kell passzintani az idõ szavait, így kezdõdött: "Talpa érezte a hideg parketta sütését, ágaskodott, ágaskodott, de sehogy sem tudta elérni a kilincset, mintha ezen a reggelen sokkal magasabban lett volna, mint eddig.

E pompás gondolatsoron szinte felizgult, újból a villódzó képernyõ elé éhség férgek magát, bele is verte a gépbe, de ahogy az elsõ mondattal összeolvasta, maga sem értette, hogyan is következik ez a kilincsért való nyúlkálásból, és egyáltalán, mi a csuda az a nyúlkálás? Hamarosan a sétatéri kioszk teraszán találta magát. Nem mintha ezen is meg kellett volna lepõdnie, hiszen õ volt az, aki csapot-papot ott hagyva szinte rohanva kiérkezett ide.

  • A Trichomonas általában az
  • Helminták hogyan kezelik őket
  • Egy pattanásféreg a tájban - Parazita eltavolitasa Szergej kalyakin a kertész.
  • Bevezetés az állattanba Digitális Tankönyvtár Uff király Zólyomi, egy különc felvidéki uraság, aki francia képeslapokat hozatott Török féreggyógyszer falusi postán, évek óta, reggeltől délig az íróasztalánál üldögélt, és világmegjavító regényt írt, amelyet sohasem fog kinyomtatni, divatos színésznők és előkelő hölgyek fotográfiáit akasztotta a falra, a telet mindig Párizsban vagy legalábbis Pesten óhajtotta eltölteni, de erre sohasem volt pénze, esténkint a tanítót vagy a papot látta vendégül asztalánál, vagy egyedül merengett a borospohár felett, a csillogó szerednyeibe nézett, sóhajtott, s egy nőre gondolt, majd a nyéki nehéz bort töltötte karcsú pohárba, és álarcosbálnak képzelte a világot, valahol a szoba hátterében mélyedés van, ahol a nagyopera zenekara Mozarttól játszik csengő-bongó zenedarabokat, legvégül francia bort ízlelt, és az jutott eszébe, hogy mily kár: más korban él, Bessenyeit, a nyugalomba vonult gárdistát nem keresheti fel holnap a szomszéd faluban.

Ugyanis dolgozó ember korában szentül megfogadta, ha egyszer megteheti majd és tudván tudta, ez az idõ eljõa kioszk napernyõje és a körülötte álló gesztenyefák alatt elmélkedik majd, ráérõsen, semmi mással nem törõdve, mint hogy a máris barnuló szélû leveleken átereszkedõ napfény, a kávéscsészék és kiskanalak halk koccanásai, a sétányon tovasietõk hátának látványa elvégezzék mindazt a nagy feladatot, ami az õ lelkének kémiája, a nagy büdös ihlet, ami élteti.

De azt is megfogadta, siettetni sem szabad semmit.

Pattanásféreg a tájon

Ha várnia kell, hát vár, nem büntetés ez, szó sincs róla, ez is kegyelem, a várakozás kegyelme, ami egyszer busásan visszatérül majd. Magyar Író a kioszk teraszán elkezdett várakozni.

ha paradicsomszagot érez a szájából

Kedd volt, délután negyed hat, amikor a készülõdõ esõt megelõzendõ Magyar Író hazafelé iszkolt, már az orrában érezte a vihar szagát, és állt a keresztezõdésben, a pirosban, és legújabb szokása szerint várt. Ekkor dudáltak, és a mellette álló Rover ös errõl neki persze fogalma sem volt jobb oldali ablaka leereszkedett. A sötétzöld ajtó kivágódott, és mielõtt cselekedetével tisztába jöhetett volna, Magyar Író életében elõször fehér nappabõr ülésen nyugtatta hátsó felét, majd sofõrjében immár könynyû elmével felismerte jótevõjét, az elnök urat.

Magyar Író semmi másra nem tudott gondolni, mint hogy a nagy mûvet, mit ne mondjon, a korpuszt kéri rajta számon bõkezû mecénása.

ha paradicsomszagot érez a szájából

Dadogott egy sort, de aztán erõt vett magán, a legjobb az egyenes beszéd, gyõzte meg önnön lelkét, és férfiasan bevallotta, hogy bár temérdek ötlet zsivajog a fejében, az írással még nem sokat haladt. Kész regény az életem, de tutira. Diktálom, a többit meg összehozod semmi szóból. Magyar Író miképpen is térhetett volna ki e gáláns ajánlat elõl? Semmi szóból, egy író, ez ám az igazi kihívás! Megegyeztek, hogy Magyar Író a titkárnõvel való idõpont-egyeztetés után meg-megjelenik majd az elnök úrnál, aki mesél és mesél, kiapadhatatlan forrásként, és neki nem is lesz más dolga, mint komputerén igazán nemes matériává, a legszebb irodalommá kalapálni a ascaris emdeu huszonegyedik századot.

Szívében csak egy pillanatig érzett kételyt, átsuhant rajta a gyanú, hogy akkor most õ cserben hagyja-e saját magát, terveit, és az a valaki, aki ott áll a hideg szobában, sose éri el a magas kilincset, de már a következõ szent pillanatban arra jutott, miközben az elnök úr hangos és durva szóval szidott egy eléjük vágó wartburgost, hogy ha lehet feladata, hát az az emberi élet hû ábrázolása, a viszonyok, a célok és vágyak, rokonok és ismerõsök, minden egyben, akik benne lakoznak egy lélekben, és ki tagadná, hogy az elnök úrnak is van lelke, méghozzá micsoda lelke!

Ünnepi szavak Esterházy Péterrõl

Még este, az ágyban fekve is átjárta a melegség, ismét és ismét a tudatába szökkent, hogy különös misszióra készül, és ezt a feladatot helyette senki más nem végezheti el. Álom nélkül aludt, mélyen, mert immáron feleslegessé vált minden álmodozás.

Az elsõ ülés remekül sikerült. Az elnök fergeteges jó kedvében volt, különösebb részletek elárulása nélkül annyit mondott, hogy fasza kis üzletet ütött nyélbe, és hogy aznap este néhányan beborulnak az agyukba, de õ leszarja õket, a sóbiriz-babra mindenekelõtt, akinek nem tetszik, tehet egy szívességet. Ezúttal az elnök whiskyt hörpintgetett, amibõl az következik, hogy Magyar Író is a tizenkét éves érlelésû aranyló nedû pusztításán fáradozott, s bár A4-es spirálfüzetébe sûrûn rótta a sorokat az elnök életérõl, ezek a bejegyzések egyre kuszábbak, lefelé szaladóbbak, majd egyenesen olvashatatlanok lettek, ami viszont ezen az estén még nem derült ki.

Az elnök élete lassan bontakozott ki a balladai homályból, miután folyton szólt a mobiltelefon, közben inni kellett, az elnök kiadta az utasításokat, volt, akit elküldött a halál izéjára, másoknak azt mondta, hogy majd holnap csörögjenek rá a fülére tíz óra magasságában, szóval javában zajlott a gazdasági élet még ezen a késõi órán is, egy nehéz nap éjszakáján. Összességében Magyar Író azt szûrte le, hogy az elnöknek közepesen hányatott gyermekkor jutott, például iskolába kellett járnia, nem elég, hogy nyolc éven át alapfokon okosodott, utána még a szakközépben is kínozták, például az a vén kurva Ambrusné, de volt egy olyan eset is, mesélte könnyezve az elnök, annyira röhögött, úgy ítélte meg, a biológikumban féreg pinworm kezelés a halak, ezért féreg szövettan vitt egy merülõforralót, azt beletette az akváriumba, ám közben kiment hógolyózni, nem sokat, csak egy félórácskát, és a kopasz tanár úr csak egy buzgón bugyogó akváriumot talált, szép puhára fõtt halacskákkal.

Magyar Író atyai töltõtolla szántotta a papirost. Másnap délelõtt zúgó fejjel ücsörgött önnön keze nyoma fölött, masszírozta a halántékát, és mint öreg nagybácsikájától tanulta, tenyerét szorosan a homlokára szorítva végigsimított a fején egészen le, a tarkójáig, de a teljes felüdülés csak nem akaródzott elkövetkezni.

Azt a bizonyos elsõ mondatot mindenesetre még nem törölte ki a gépbõl, úgy érezte, a felszínen zajló átlagos történések ellenére valami mély titok lappang az elnök életében, amit neki mindenképp meg kell tudnia, hiszen a regény ezen áll vagy bukik, és ha a titok kiderül végre, egy ilyen mondat, amivel már készen van, még nagyon jól jöhet.

Ült a kioszk teraszán, egészen megbarnultak már a gesztenyelevelek, és hûen, kitartóan várt. Mivel hosszú, néma csend következett, vette a bátorságot, ha paradicsomszagot érez a szájából a sóbiriz-babránál érdeklõdjön az elnök után. Nem sok sikerrel járt, mert az elnök hol házon kívül volt, hol tárgyalt, a mobilszámon, amit a titkárnõ kegyesen megadott a számára, hiszen tudta, milyen fontos ügyrõl van szó, csak a hangpostafiók jelentkezett.

De Magyar Író nem adta fel, haladni akart a munkával, ezért nagy megkönnyebbülést hozott számára, amikor azt a hírt kapta, hogy ugyanúgy, mint a múltkor, csütörtökön várja az elnök.

Fontos információk